Ma 2017. február. 21. kedd, Eleonóra, György napja van.  |  regisztráció

Nem élvezte a nyelves csókjelenetet Tóth Andi

Nem élvezte a nyelves csókjelenetet Tóth Andi

Minden eddiginél többet mutat magából a Válótársakban az énekesnő. Tóth Andi azt mondja, sosem vágyott efféle szerepre.

Egy, a hosszú combjait szabadon hagyó forrónadrágban és melltartóban hempereg egy hatalmas ágyban Tóth Andi a Válótársak e heti epizódjában.

Az énekesnő természetesen egy férfipartnert – Csörgô Dániel – is kapott a pikáns jelenethez, akivel szerepe szerint csókolóznia kell. Andi még nem töltötte be a 18-at, ezért sok más színésznővel ellentétben ennél lejjebb nem vetkőztették a rendezők – igaz, ezt a kamaszlány nem is vállalta volna.

20160325tv-sztarok-toth-andi-foldesi

A látszat ellenére ugyanis Andi igen szemérmes a vász­non és a való életben is.

– Igazából semmi komolyat nem csináltunk. Megoldották a sorozat készítői a jelenetet úgy, hogy semmi olyat ne kelljen tennem, ami még ennél is merészebb lenne. Az is kellemetlen volt, hogy csak melltartóban feküdtem az ágyon. A rendező úgy írta ki a jelenetet, hogy „narancs fokozatú petting”.

A színészkollégám csak rám hajolt, de így is nehéz volt számomra a jelenet – mondta Tóth Andi, akinek még nehezebbek voltak azok a részek, ahol csókolóznia is kellett.

1125109_andi-kep
Tóth Andi partnert is kapott az ágyjelenethez. Az énekesnő bizonygatja, semmi komolyat nem csináltak
– Az egyik alkalommal nekem kellett kezdeményeznem, de hát azt sem tudom, azt hogy kell. Bármilyen nehéz is volt, azért örülök neki, hogy a segítség révén sikerült túllépnem a gátlásaimon.

Régimódi lány vagyok, az ilyen viselkedéstől tartózkodom, még azon is meglepődtem, hogy Stohl András vagy a partnernői meztelenek – magyarázta Andi, aki egy másik szerepében, a Nyomorultak Époninjeként Solti Ádám színésszel is vált csókot, így elvileg lehetne rutinja a színpadi csókban.

– Azzal a csókkal lehet csalni, Ádám sokszor a szám fölé vagy mellé ad egy puszit, így az teljesen más, mint a filmen, ahol még a nyelvünk is összeért – folytatta az énekesnő, aki azt is elmondta, a szülei, vele ellentétben, egyáltalán nem berzenkedtek a szerelmes jelenetektől. – Ők sokkal könnyebben túltették magukat azon, hogy ez csak egy szerep, ezt kell csinálni.

toth-andi
Így ismertük meg az énekest az X-Faktorban. Tóth Andi még ma sem nagykorú ©
Andinak egyébként csak a színházban és a tévéképernyőn ilyen mozgalmas a magánélete, a lánynak jelenleg nincsen párja, és a közeljövőben nem is szeretné elkötelezni magát.

toth-andi-660x660

Az énekesnő ugyanis azt mondja, az elmúlt két évben túl sokat foglalkozott a színházzal és a forgatásokkal, kevesebbet a zenei karrierjével, és ezt a lemaradást szerené behozni. Ebbe a hajtásba pedig most nem fér bele egy szerelem. Pedig igazán ka­pós szingli lehetne: még az ­x-faktoros tízmilliós nyereményéből is van, ugyanis nem szórja a pénzt.

Hozzászólások

Szólj hozzá:


c
LAFERRARI, budapest, videó ,Nancy, gyilkosság, prostituált, kínai ,hatóságok,celeb ,fotó, Lévai Adrienn, jelmez, mell,Videó , sáfrány emese ,celeb ,Aleska Diamond , felakasztva , terpesz , spárga , hajlékony,celeb , Kulcsár Edina ,szerele

ERROR 500 - Internal Server Error!

The following error occurred:

The requested URL caused an internal server error.

If you get this message repeatedly please contact the webmaster.