Evelin elmondta, mi történt Rihannával abban a három percben
Gáspár Győző nagyobbik lányát, Evelint szúrta ki magának Rihanna budapesti koncertjén. A popdíva felhívta magához a színpadra, majd erotikus show-t mutatott be kamasz rajongójával.
|
Gáspár Evelinnek sikerült az, ami a férfiak többsége számára csak örök álom marad: megfogta Rihanna mellét, aki közben még meg is lovagolta őt. |
|
- A színpad melletti szektorból néztük Rihannát a barátnőmmel, egyszer aztán koncert közben felénk fordult, rám mutatott, hozzátéve hogy „girl with red lips" és intett, menjek fel hozzá. Szerintem a vörös rúzs mellett a kisugárzásom miatt szúrt ki magának. A szexi popdíva ezután fülledten erotikus show-t mutatott be a Gáspár lánynyal: belépett a lábai közé, majd a színpadra döntötte.
- Lefektetett, meglovagolt, rátette a kezemet a mellére, elsüllyedtünk a színpad alá, váltottunk néhány szót, megölelt, majd elrohant átöltözni, engem pedig visszakísért a helyemre az egyik testőre - újságolta el a nagy találkozás részleteit Evelin, akit a történtek óta többen azzal bosszantanak, hogy Győzike lefizette Rihannát.
- Nem tudtam, miért hív magához, de nem is érdekelt, mert már attól transzba estem, hogy megfogta a kezem. Ő a kedvenc előadom, óriási élmény volt, hogy testközelből láthattam, és ezt az emléket senki sem tudja elvenni tőlem. Sok irigy ember máris azzal támad, hogy az apukám vásárolta meg ezt a lehetőséget, milliókat fizetett, hogy Rihanna engem hívjon a színpadra. Majd pont apu pénze kell egy dollármilliomos világsztárnak! Miért olyan nehéz elhinni, hogy teljesen véletlenül történt a egész?! - méltatlankodott Evelin. |
Hozzászólások
Szólj hozzá:
Magazinok
|
|
|
|
Feketejuk
Nicole Scherzinger magához nyúlt |
Elhagyta a férje Görög Zitát, szabad a pája fiúk |
Fluor kisboltban vásárol |
George Clooney exe és a diktátor Cannes-ban rendezett jelenetet |
Erotikaparádé
Tomtv
Szopnék.hu
Szaft
Spéci magazin
Pinavideó
Privátpartner
|
Gang Bang bulik minden héten más városban |
Kedves hölgy! |
Ha erre kattansz...! |
megbaszol...megbaszhatlak,öklözzem a picsád...? |

















